Szolgáltatás

A bőrrák tünetei arcon is jelentkezhetnek

Szerencsére már sokan tisztában vannak a nap káros hatásaival, meg azzal, hogy ezek egyike a bőrrák. Ők, például erős UV-sugárzás idején nem hagyják szabadon a hátukat, a végtagjaikat pedig bekenik naptejjel. Ám a bőrrák tünetei arcon is megjelenhetnek, így az ottani bőrfelületre ugyanúgy figyelni kell. Teljesen természetes, hogy ezt a testrészt nem szokás elfedni. Ám így a nap is telibe kapja. Ennek az eredménye lehet a szép barna arcbőr, de számos negatív hatással is járhat. Ezek: a korai bőröregedés, a napégés, valamint a bőrrák tünetei arcon szintén jelentkezhetnek. A bőrsejtekkel érintkező UV-sugarak erősen reaktív szabadgyököket generálnak, ez okozza a problémát. Vannak bizonyos elváltozások, amelyeket nagyon is komolyan kell venni. Az érdes felszínű, nem múló, halvány piros vagy barnás bőrelszíneződések is ebbe a csoportba tartoznak. Ezekről azért még nem lehet elmondani, hogy a bőrrák tünetei arcon. Rákmegelőző állapotot jeleznek.

Ez azt jelenti, hogy ha nem kezelik ezeket az elváltozásokat, azok könnyen rosszindulatú daganattá alakulhatnak. Ha pedig vöröses színű, hámló, érdes felületű bőrelváltozások jelennek meg, azok már a rák jelei. Ezek később kisebb duzzanatokká alakulhatnak. A bőrrák tünetei arcon igen változatosak lehetnek. A lassan növekvő, rózsaszín göböcske is azok közé tartozik. Ráadásul ez sok kellemetlenséget okozhat. Egy későbbi stádiumban ugyanis újra meg újra kisebesedik. Az anyajegy megjelenésére szintén fontos figyelmet fordítani. Súlyosbítja a helyzetet, ha ez elszíneződik, sötét színű, kékes vagy fekete árnyalatúvá válik. Ez is a biztos jele annak, hogy a bőrrák tünetei arcon jelentkeztek. A szóban forgó anyajegy emellett növekedésnek indulhat, szabálytalan formát ölthet, sebessé, érdessé válhat, vérezhet vagy viszkethet. Szerencsére ezek a kellemetlen tünetek megelőzhetőek. Léteznek kifejezetten az arcbőrre kifejlesztett napozókrémek. Ám ha már megtörtént a baj, és a bőrrák tünetei arcon tűntek fel, azonnal bőrgyógyászhoz kell fordulni!