Egy kisállatkereskedésbe, állatfelszerelés boltba betévedve gyakran elveszetten érezhetjük magunkat a hatalmas kínálat és széles választék láttán. Azoknak a kutyagazdiknak szeretnénk segítséget nyújtani ezzel a cikkünkkel, akik még csak újdonsült kutyatulajdonosok, és nem volt még korábban kutyájuk, így érthetően nincsenek még tisztában azzal, hogy a kutyakozmetikumok közül melyiket érdemes választaniuk. Idővel persze kitapasztalják majd, kialakul a rutin, hogy a kutyájuknak milyen kutya ápolás készítményeket vegyenek meg. Addig viszont a kutyakozmetikumok közül lehet, hogy sok feleslegeset is megvásárolnak, amit egyszer használnak aztán sosem. És lejárat után a kukában landolmajd a szinte sosem használt, drágán megvett termék. Tehát azt javasoljuk kutya ápolás terén, hogy legyen otthon egy alap készlet, egyszerre maximum négy, öt termék. Ha ezek beváltak, vagy úgy érezzük, hogy a kutyánk igényli, hogy például legyen otthon más termék is, akkor vásároljunk belőle, de előtte ne. Szóval érdemes tartanunk otthon egy kutya sampont és balzsamot. Igen, a balzsam is fontos, főleg, ha kutyánk szőre száraz és kezelhetetlen, nehezen fésülhető. Emellett legyen otthon egy kutya fültisztító és kutya mancsápoló is. A fülek tisztán tartása, a mancsok ápolása különösen fontos a kutyusok esetében. Emellett azt javasoljuk, hogy egy kutyaszappant is érdemes beszereznünk a sampon mellé. Ezt könnyebb szállítani például utazáskor és egyszerűbb vele kivitelezni a kisebb fürdetéseket, például a mancsok tisztítását.